2018 - ban mit nem szavazott meg a Fidesz: - és még ezek után is elégedett fejet vág sajnos Orbán Viktor!
1. A nők elleni erőszakot elítélő határozatot.
2. Egyszer-használatos műanyagok betiltását.
3. EU-s ügyészséget.
4. Pénzmosás elleni törvényt.
5. A csalással harmadik országokba vitt EU-s pénzek visszaszerzéséről szóló határozatot.
Elgondolkodtató, hogy miért is tartunk itt? - Miért tűri el a Nép a fentieket?
Még mindig nagyon kevesen vagyunk, akik felismerjük, hogy változtatni kell sürgősen ezen a helyzeten. Egy valamire magára adó országban ahol valóban demokrácia van ez soha nem történhetne meg, illetve nem lehet kérdés a fentiek.
A demokrácia halála ott kezdődik, hogy már nem hiszünk benne, hogy másként is lehet.
Természetesnek vesszük a hiányát, azzal, hogy úgy sem tudunk változtatni rajta.
- Ez tév hit Honfitársaim, mert a változás bennünk van és kezdődhet el!
Igen is lehetséges összefogással, mert együtt erősek lehetünk.
A demokrácia nem lehet alku tárgya, tehát nincs alku!
Szerintem nagyon sok embernek velem együtt átlag alatti az életkörülményei, tisztelet a kivételnek!
Ezért is vagyunk többet az interneten. Itt látjuk meg azt, amit egyébként nincs rá módunk és lehetőségünk.
Tudunk esetleg lépni egy nagyobb ellenzéki megnyilvanuláshoz csatlakozni.
Kis léptekkel előre a demokráciáért! Nekem például az elkötelezettségemhez tartozik,hogy írok és ha igazságtalanságot érzek papírra vetem.
Mivel nincs jelenleg más eszköz, lehetőségem, fegyver a kezemben. Marad az írás mint eszköz, az a hit, hogy majd egyszer felébred a Nép és hajlandó lesz kiállni a saját jogaiért!
Mivel senki sem fogja helyettük kikaparni azt bizonyos gesztenyét! Tehát nincs Alku!
Ez szőrnyű tette orbánnak ,megbocsájthatatlan !!!
VálaszTörlésEgyetértek!
VálaszTörlés